Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Extra jó
2020-08. szám / D. Magyari Imre

Apokaliptikus állapotok uralkodnak itt, legalábbis hajnaltájt a Tiger Tiger transzvesztita bárban. De mintha nemcsak itt és nemcsak ekkor uralkodnának ilyetén állapotok, hanem a leg­hét­köz­na­pibb hétköznapokban is, amiknek nevei a fejezetek címeit adják.

Aladár, egy „teljesen átlagos” (hétköznapi!) férfi némafilmeket néz a munkahelyén, hol másutt. Ezekbe menekül. A felesége, Erika, aki mellesleg pszichológus, a szeretőjéhez, Krisztiánhoz, nemkülönben az előbb említett Tiger Tiger bárba, az átmulatott éjszaka után pedig az egyik transzvesztita, Béla lakásában köt ki, aki onnantól kezdve férfiként működik. A szerző kamerája (maradjunk stílusban) különböző életekbe enged bepillantást, egyik szörnyűbb, mint a másik, ha kívülről vagy akár belülről elsőre nem is tűnik annak. „Nagyon jó kis unalmas életem volt” – mondja például Erika, mikor a megkattanásáról mesél Bélának. De senki nem akar úgy élni, ahogy addig élt, mások is tesz­nek egy száznyolcvan fokos fordulatot, azonban, fájdalom, az új élet se lesz jobb, hiába válnak el, hiába házasodnak újra, hiába utaznak Párizsba vagy Nápolyba. Egyvalakinek hihetjük el, hogy boldogan él.
Ő viszont Jancsi a Jancsi és Juliskából, és a sütőből beszél a magányos Ignác papához. A kotyogóból nem beszélhet, mert onnan Hitler beszél...
Amiből láthatjuk, hogy ez azért nem egy realista regény. Két mottója is némafilmekből való…
Cserna-Szabó a szürreális, az abszurd felé tolja el a rendkívüli fantáziával gabalyított történeteket. Vagy csak meglátja a látszólag normálisban, reálisban az abnormálist, a szürreálist, az abszurdot? Ő maga opera buffaként határozza meg új regénye – már ha regény – műfaját, egy ilyen fel is bukkan a 286. oldalon, Pergolesitől Az úrhatnám szolgáló. És felbukkan még számtalan zenemű, filozófiai, irodalmi és képzőművészeti alkotás, sőt titkos utalás a magas, a középmagas és az alacsony kultúra legkülönbözőbb regisztereiből, példázva, hogy ezek igazából semmit nem segítenek abban, hogy élhetőbb legyen az életünk.
A fejezeteket gyerekrajzok vezetik be. Liza, Aladár egyik lánya azt a nemzedéket képviseli, amelyiknek élete épp most csesződik el. Mert a felnőttek elcseszik, ahogy a magukét is, ha folyik is közben a pezsgő, a Hungaria Extra Dry (korántsem száraz olvasmány ez).
hirdetés

„Szebb hétköznapokat teremteni az emberek többsége számára…” – olvassa az egyik szereplő egy izgalmas éjszaka után az IKEA jelmondatát. De miért menne ez épp az IKEA-nak, ha maguknak az embereknek nem megy?

Cserna-Szabó András: Extra Dry
Helikon Kiadó, 2020
340 oldal / 3999 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor