RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. május 11., kedd
Ferenc

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
„Boldog, szép napok?”
2020-11. szám / K. B.

Ezzel a címmel és egyben kérdéssel rendezte meg hatodik konferenciáját a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja. A vírushelyzet miatt közönség nélkül, azonban a világhálón élőben közvetített történeti tanácskozás előadásainak anyagai fo­lya­ma­tosan kerülnek fel a program YouTube csatornájára.

„Káosz és zűrzavar” következett, vagy az „Álmodozások kora” kö­szön­tött be a könnyűzenében a Kádár-kor után? Miként rendeződtek át a pop- és rockzenében az erőviszonyok a harmadik köztársaság első évei­ben? Milyen lokális válaszokhoz vezetett a monopol-struktúra fel­bom­lása, és hogyan tudtak hűek maradni magukhoz a megváltozott körülmények között a már beérkezett zenészek? Többek között ezek­re a kérdésekre is kereste a választ a NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram „Boldog, szép napok?” – a magyarországi könnyűzene helyzete az áta­la­kulás éveiben címmel rendezett konferenciája november 17-én, a Budapest Music Centerben. A vírushelyzet miatt a helyszínen hall­ga­tók nélküli tanácskozást folyamatosan streamelték a szervezők, de akik esetleg lemaradtak, a Hangfoglaló Program különböző internetes felületein megtalálják a tíz előadás videóját.
A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram tavalyi, A falak leomlanak című tanácskozása a rendszerváltozás és a könnyűzene összefüggéseire fókuszált. A „Boldog, szép napok?” című konferencia pedig az átmenet (nagyjából 1988-1996 közötti időszak) éveit vette górcső alá. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat monopóliumának megszűnésétől az magánkiadók tündöklését és bukását is magában foglaló rövid évtized talmi eufóriáját, az utolsó Németh-kormány, az Antall-, a Boross- és a Horn-kabinetek idejét, az új rendszer alapjainak lerakását a régi romjain. Azt a folyamatot, amelynek során a monopol-struktúra repedései közé határtalan vállalkozókedv költözött a könnyűzene területén is.
Előadások hangoztak el a könnyűzenét is érintő sajtóviszonyok átrendeződéséről, a harmadik köztársaság kultúrpolitikájának legfontosabb irányairól, a hazai koncertéletet évtizedeken át szervező Országos Ren­de­zői­rodáról (ORI). Mindezek mellett nyomon követhető volt, ahogy a Fekete Lyukból kirajzott underground a romkocsmák falai közé költözött, a Komárom-Esztergom megyei, pécsi és soproni, valamint a debreceni, egri és szegedi lokális zenei színterek küzdelmei, egyszersmind a vidék könnyűzenei életének friss áram­la­tai és törekvései is.
hirdetés

A korábbi évekhez hasonlóan a konferencia előadásaiból 2021 elején kötet jelenik meg.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor