RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. december 2., csütörtök
Melinda, Vivien

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Dukay Barnabás: „A végtelenhez fűződő kapcsolat foglalkoztat”
2020-11. szám / Szász Emese / BMC

Az idén 70 éves zeneszerzővel, az Erkel- és Bartók-Pásztory-díjjal, valamint Érdemes Művész címmel kitüntetett Dukay Barnabással első meghatározó zenei élményéről, matematikáról és az érzékelés módozatairól is beszélgettünk.

Mi volt az első élmény, ami arra sarkallta, hogy saját zenét írjon?
D. B.: Johann Sebastian Bach. Tizenegy vagy tizenkét éves voltam, amikor meghallottam a rádióban 3. D-dúr szvitjét, ami elementáris hatást gyakorolt rám. Másnap reggel úgy ébredtem fel, hogy muzsikus és zeneszerző leszek. Ez teljesen egyértelmű volt. A mai napig, ha meghallok egy Bach-kantáta nyitótételt, átlényegülök, olyan ereje van. Ő nagyon különös figurája az utóbbi 300 évnek, egyedi módon dol­go­zott, nem hasonlít senkire kompozíciós eljárásaiban. Halála után 200 évvel születtem, szinte napra pontosan, és határozottan érzem, hogy nagyon mély kapcsolat fűz hozzá. Amikor Lipcsében jártam, legalább három órát töltöttem a Tamás-templomban, ami mint épület érintetlen maradt Bach óta. Ott megértettem valamit. Ő lényegében gótikus ze­nét írt barokknak mondott eszközökkel. Amikor hallgatom, felemel, mintha nem lenne gravitáció. Ugyanakkor ez a zene hihetetlenül gazdag érzelmekben. Sokkal ér­zel­me­sebb, mint a későbbiek: Beethoven vagy Mahler és mások. Bachnak alapvetően más volt a létélménye. Ezt mindenből lehet érzékelni, egy kétszólamú invenciójából is.

Zeneszerzőként milyen a viszonya az időhöz?
D. B.: Két dolog. Nincsenek dátumok a darabjaimon, talán három művem datált. A legelső olyan darabon, amit nyilvánosan is tudok vállalni, van dátum: 1970. szeptember 29. Viszont az esetek túlnyomó részében jelzem a darabok hosszát, mert rémséges tapasztalataim voltak. Egyébként az idő nem is létezik, az csak emberi csinálmány. Mint látszik, az emberen kívüli élőlények nem használnak órát. Az a valamennyi világosság elég nekik, hogy létezni tudjanak. Valójában az ember is ilyen. Szerintem pont az a lényeg, hogy az idő is az időtlenben van. Weöres Sándor A teljesség felé című művében írja: „A remekművek és a fércművek lényegében ugyanolyanok. Egy dolog különbözteti meg őket, a remekműben – az alkotó és műélvező képzelet közvetítésével – az időtlen dereng át az időbeli világba.” Számomra ez a lényeg, átdereng-e az időtlen. Fantasztikus intellektuális teljesítmények vannak, de ha érzékelem azt, hogy hat rám a gravitáció, hogy az időbeliben vagyok, akkor minek.
hirdetés

Az Ön művészetével kapcsolatban gyakran transzcendens attitűdről beszélnek. Ha van ilyen meg­ha­tá­ro­zottsága, érintettsége a műveinek, miből eredhet ez?
D. B.: Az egyik fundamentális élményem Várkonyi Nándor íróhoz kapcsolódik. Az elveszett paradicsom című munkájából egyetlenegy gépelt példányt találtam a Baranya megyei könyvtárban, amit ott, helyben el is olvastam. Ebben írja: „az ember alapvetően vallási lény”. Mindenkinek vannak saját rítusai az életében, ez bizonyítja, hogy az ember vallási lény, tehát hogy közeledni igyekszik a transzcendenshez, ami annyit tesz „átemelkedni”, „átjutni”. Sajnos ma az öt érzéken túli képességek be vannak takarva homokkal. Azo­kat kellene kitakarni.

Alkotói korszakokat meg tud határozni a saját életművén belül?
D. B.: Tulajdonképpen a Zeneakadémia első évében már megírtam azt a darabot, amit jelképesen az opus 1-nek tekintek. Ez az akkori tájékozottságomat tükrözi, de már benne vannak azok a jelek, amik a későbbi műveimre is jellemzőek. Lehet, hogy kicsit szelídültek a dolgok, inkább a kevesebb hang irányába mentek el, a kezdeti opusokhoz képest talán hangvételben van változás. Az idők során a hangzáskép változik, de az újabb darabokban is benne van ugyanaz a fajta „időn kívüliség”, mint kezdetben, csak finomabban. Tehát nem kellett egy másik nézőpont. Annak idején volt egy folyóirat, aminek Mozgó Világ volt a címe. Ebben volt egy körkérdés zeneszerzőknek. Frissen végzett zeneakadémistaként engem is megkérdeztek, én azt mondtam, hogy „engem a hosszú hang érdekel”. Tehát a végtelenhez fűződő kapcsolat foglalkoztatott ak­kor is.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor