PM Online

Van egy barátom, aki hosszú időn át élt Zürichben, finom környéken, a város fölötti egyik dombon. Lelkét tekintve Zürich igazi kisváros, sötétedéskor mindnet bezárnak, csak a színház vagy az opera felé igyekvőket fújdogálja a szél, így aztán nem sokat tehettünk esténként, mint otthon maradtunk és ostobaságokat beszéltünk, miközben azt képzeltük, igen figyelemreméltó
megfigyeléseket teszünk a világ állapotáról. A globalizációról, amelynek következtében ugyanazok a boltok állnak az egyes városok megfelelő helyein, ugyanazok a plakátok színesítik a városképet, legfeljebb a javak melletti összegek mások, ha különbözőek a pénznemek, de hát az euró megjelenésével ez is mind ritkább, Pestre vagy Zürichbe kell utazni, hogy számítógépet nyomogasson az ember a bevásárláshoz.
Na de az utcanevek, mondom neki boldogan. Az utcanevek miatt a nemzeteknek és a városoknak még mindig van saját történelmük. Kamermayer Károly csak a magyaroknak mond valamit. Még nekik sem. Csak a pestiek tudják, miért is ácsorog az a hosszú zakós, bajuszos ember az esőben évtizedek óta. Vagy itt van, ahol te laksz, a Pestalozzi utca. Nem tudom, ki ez a Pestalozzi, nyilván Tell Vilmosnak valami harcostársa, csak ő már nem került rá a magyar kártyára, mint Reding Itell vagy Stüszi, a vadász.
Elkerekedett szemmel néz rám. Te nem tudod, ki volt Pestalozzi? Nem én. Pedig iskolai tananyag, legalábbis a megfelelő iskolákban, tanárképzőkben és bölcsészkaron. És máris meséli azt, amit tudni lehet, Johann Pestalozzi kalandjait, aki a 18-19. század fordulóján a fennálló társadalmi igazságtalanságok ellen a neveléssel próbált meg tiltakozni, vagy annak útján próbált meg változtatni. Igazi romantikus hős, akinek minden elméleti bölcsessége megbukott a valóság próbáján, az önellátásra tervezett nevelőintézetei mind csődbe mentek, vagy a balszerencse, vagy a hozzá nem értés, utóbb pedig a tanárok ellenségeskedése miatt. De Pestalozzi konok volt, nyolcvan fölött is épp egy új nevelőintézet létrehozásán fáradozott, amikor elragadta a halál.
És a svájciak ezt ennyire értékelték? Hiába nem álltak meg az általa alapított szervezetek a saját lábukon, a hit meg a szűnni nem akaró álmodozási képesség elegendő volt ahhoz, hogy most utcanév és szobor legyen belőle ebben a gazdag és földhözragadt városban? Úgy látszik, félreismertük ezt a nációt, van érzékük a magasabb dolgok és ideák iránt.