Interjú
Bérleteket, turnékat, bemutatókat tervez a Magyar Állami Népi Együttes
2019-05. szám / Jónás Ágnes
A Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) május végén kezdte el árusítani új, a 2019/2020-as évadra szóló bérleteit, közben új előadással, az Ezerarcú Délvidékkel állt a Müpa színpadára, mely a Délvidéken élő népek sokszínű és tradicionális kultúráját mutatja be. Júniustól turnék sora várja
az együttest, 2020 őszére pedig új bemutatót is terveznek. Az újdonságokról a Harangozó Gyula-díjas rendező-koreográfust, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét, Mihályi Gábort kérdeztük.
Milyen előadásokkal várja a MÁNE a bérletes közönséget az 2019/2020-as évadban?
M. G.: Bérleteinket és sorozatainkat ezúttal is igyekszünk úgy összeállítani, hogy mindenki megtalálja közöttük a kedvére valót. A nagy  érdeklődésre való tekintettel a havi egy bérletelőadás helyett ősztől kettő lesz az idősebb korosztálynak, melynek keretében a Tánckánon, a Földön apám fia volnék és a Magyar rapszódia, majd az Aranyba táncolva és a Verbunkos című előadásainkat láthatják. Szabadbérletet is kínálunk, melyek több előadásunkat kínálják fel – a nézők szabadon választhatnak például a fentiek mellett Az örök Kalotaszeg és a Naplegenda előadások közül, tavasszal pedig láthatják többek között a Megidézett Kárpátalja, a Kincses Felvidék és a Szarvasének című műsorainkat. Trianon 100. évfordulója alkalmából pedig egy különleges Kárpát-medencei antológiával is készülünk.
A halál, a születés, az átalakulás, a szerelem, az idő és a hit kérdéseit körbejáró Szarvaséneket 2013-ban mutatták be a Müpában – idén májusban a nagyszabású produkciót a Vigadóba is elhozták a közönségnek. Miféle kihívás rejlett az itteni térben?
M. G.: Mivel a Müpában zsinórpadlás van, a díszletelemek mozgatása viszonylag egyszerű, azt gépi szerkezet végzi – a Vigadóban nagyfokú kreativitásra van szükség, az egyes díszletelemeket a táncosok mozgatják, akik ezúttal is nagy hittel, tudással és átéléssel közvetítik az alkotói szándékot. A díszlet Árvai György munkáját dicséri. Nagy örömmel adaptálom (a Hagyományok Házával közösen) újra színpadra ezt a Bartók Cantata profanája inspirálta előadást. Az évek igazolták, hogy sikerült egy mai, erősen néptánc-centrikus előadást létrehozni, amelyben a tánc és a zene lírai erejével, Kelemen László muzsikájával, szabad asszociációra lehetőséget adó jelmezekkel érvényesül az a mágikus gondolat, miszerint eljön az idő, amikor felnőtté kell válnunk, s el kell szakadnunk a családunktól. A produkció a bartóki szellemiségnek egy olyan tradicionális megfogalmazása, ami kitekint ugyan a zeneszerzői életműre, de azért a hagyományból is merítkezik.
A színpadon mennyi szabadsága lehet egy néptáncosnak?
M. G.: A koreográfus és (vagy) a rendező megkomponálja a mozdulatok döntő részét, beállítva ezáltal azt az érzelmi-hangulati pillanatot, amit közvetíteni kívánunk, de azért én szoktam hagyni, hogy a táncosok – bizonyos kereteken belül – „saját kedvük” szerint is formálhassák az egyes táncokat. Vagyis nem gépies biomechanikai mozgások sorozatáról szól táncosaink munkája, hanem egyéniségekre és testi adottságokra formált mozdulatok kivitelezésére törekszünk. | hirdetés
 |
|
Ezerarcú Délvidék című előadásukat is májusban, pontosabban május 10-én mutatták be.
M. G.: A 2018/19-es évadban a Müpában a Magyar Állami Népi Együttes volt az „Évad együttese”, ennek alkalmából három bemutatót készítettünk, melyekből 2018 októberében a Liszt-emlékév tiszteletére készült a Liszt-mozaikok, decemberben pedig a Csodaváró betlehemes. A sorozat utolsó állomásaként mutattuk be idén májusban az Ezerarcú Délvidék című új előadásunkat, ez zárja ezt a projektet. Ebben a darabban a Délvidéken élő népek: magyarok, szerbek, horvátok, ruszinok, szlovákok, románok, cigányok sokszínű tradicionális kultúráját mutatjuk be. Társrendezőként két fiatal koreográfussal, Kocsis Enikővel és Fitos Dezsővel dolgozom együtt, s helyi művészek, így többek között Csizmadia Anna, ifj. Szerényi Béla és a Fokos zenekar is közreműködnek.
Mik a kilátások a turnékat illetően?
M. G.: Júniusban Székelyföldön turnézunk, négy városban, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen és Balánbányán lépünk fel a Magyar virtus című műsorunkkal a Magyarok Patrónája Fesztivál keretében. A produkcióval elsősorban a pápalátogatásra és a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokoknak szeretnénk kedveskedni. Izraelben július 1. és 3. között a már említett Liszt-mozaikok előadással nyitjuk meg az izraeli Karmieli Táncfesztivált, s szintén a Liszt-mozaikokat visszük szeptemberben Milánóba. 2020-ra új bemutatót is tervezünk: Tamási Áron Énekes madár című székely népi színjátékát szeretnénk egy olyan adaptációban színpadra állítani, ahol színészi feladatokat is el kell majd látniuk a táncosoknak. Hamarosan kezdődik tehát a színészmesterség-képzés is, hogy a táncosok hitelesen tudjanak megszólalni a színpadon. Ezzel izgalmas és új területre lépünk.
Azt mondják, hogy a népzene és a néptánc ma reneszánszát éli. Ön hogy látja?
M. G: Szerintem egyértelmű választ nem lehet erre a kérdésre adni. Vannak, akik szeretik és művelik a néptáncot, a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutatónak köszönhetően valóban mondható, hogy reneszánszát éli a műfaj, s hogy egyre erőteljesebb igény mutatkozik az eredeti, hagyományos néptánc- és népzenei kultúra iránt, de léteznek olyanok is, akik idegenkednek a műfajtól. Hogy hozzájuk közelebb hozzuk a műfajt, ahhoz olyan megoldásokat kell találni, ahol a néptáncot mai dramaturgiával, kortárs látvánnyal, jó zenékkel és „vagány” táncolással mutatjuk meg. A MÁNE a maga mély hivatástudatával, a kultúrát méltóképpen bemutatni kívánó táncosokkal és produkcióival többek között erre is vállalkozik.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
