Interjú „Felszabadító, hogy ennyit lehet foglalkozni kortárs szövegekkel” 2020-04. szám / Nagy Klaudia
Magyar színházakban 2006-tól dolgozik rendezőként, 2013 őszétől újraindult az alapoktól, és hatalmas tempóval építette fel külföldi szakmai életét. A berlini Maxim Gorki Színházban kezdett rendezni, abban a műhelyben, ami átalakította a német színházat. Három év alatt számos német nyelvterületű város nagyszínpadáig jutott, rendezett Bázelben, Grazban és Hannoverben. Bécsbe és Münchenbe készül, itthon a Katona József Színházban és az Orlai Produkciós Irodával dolgozik. Dömötör András rendezővel külföldi munkáiról beszélgettünk.
Berlinben most már inkább a Deutsches Theaterben rendezel, mint a Gorkiban.
D. A.: Az alkotók többsége, akikkel elkezdtük ezt csinálni, elment a Gorkiból, lecserélődött a csapat, ez egy természetes folyamat. A Deutsches Theaterhez most közelebb vagyok. Egy bizonyos idő után döntenem is kellett, hogy melyiknél maradok.
Nem jellemző, hogy egy rendező egy városban több színházban is dolgozik egyszerre?
D. A.: Iszonyatosan fontos, hogy ki teszi rá elsőre a kezét a darabokra, rendezőkre, az újdonságokra. Az intendánsok viszik magukkal a saját munkatársaikat, ők felelősek a színházak arculatáért, amit próbálnak védeni. Egy egészséges valódi versenyhelyzet van. 2019/20-ra a Gorki is nagyon más lett, mint az indulásakor, és tudom, hogy a Deutsches Theater is át fog alakulni 2022 után.
Rendezéseid közül melyiket tartod mérföldkőnek a külföldi pályafutásod során?
D. A.: Kiemelkedő a Mephistoland, amely már a negyedik évad óta megy. Részben magyar színházi és politikai eseményekből írtuk Laboda Kornéllal és Benedek Alberttel. Szeretik a színészek és a közönség is, át is került egy nagyobb színpadra. Külön elismerés, hogy a szöveg megjelent a Theater der Zeit drámamellékleteként. Ez az, amivel sokan be tudnak azonosítani. Rendeztem a Deutsches Theaterben egy Übü királyt, Grazban Ferdinand Schmalztól mutattam be a Der thermale Widerstand című művet, mindkettőt fontosnak tartom. Jól sikerült még a Solaris és a zu unseren füssen, das gold, aus dem boden verschwunden. Elkezdtem írni, darabfejlesztésekben részt venni. Amiket rendeztem, annak nagy része ősbemutató, ahol együtt dolgoztam a szerzőkkel, többször visszahívtak a kortárs színházi fesztiválra dolgozni. Nagyon felszabadító, hogy ennyit lehet foglalkozni kortárs szövegekkel és kortárs színházi formákkal. Azt hiszem, hogy ez az, ami a német nyelvterületen megmozdította a szakmai életemet, amiben ki tudtam teljesedni.
Honnan ered, hogy egy témához gyakran saját színpadi szöveget írsz?
D. A.: Ez a Gorki szellemiségéből fakad. Itt az volt alapvető, hogy mindenki mondja el a saját történeteit, hogy sok helyről jöttünk, és a tapasztalataink mind érdekesek és érvényesek. És ezek a személyes megnyilvánulások sokszor erősebbek lehetnek, mint a klasszikus színházi repertoár. Rengeteg támogatást kaptam tőlük, és nagyon sokat tanultam is. | hirdetés
|
|
De azért rendezel klasszikusokat is. A Figaro házasságában hogyan mutatjátok be a szexuális abúzust?
D. A.: Gondolatokban és érzésekben hiszek, és van, amit egy kortárs, van, amit meg egy klasszikus mű tud elmondani. De amikor a klasszikus mű utalásos marad a jelennel kapcsolatban, miközben próbál mai lenni, akkor bennem hiányérzet marad. A Figarónál eléggé adott volt a téma, hiszen az első éjszaka jogáról van szó az eredeti műben is, tehát van egy gróf, aki nem tud megszerezni egy nőt, ezért visszaállít egy régi törvényt. Ez a hatalommal való visszaélés klasszikus története. Úgy írtuk át, hogy egy ideig megy a történet, és egyszer csak a női szereplők elkezdenek kibeszélni a darabból, azt veszik észre magukon, hogy valószínűleg egy férfi írta őket. Férfi logika működteti a karakterüket is. Abból a diskurzusból indultam ki, amit a színésznőkkel folytattam a szerepeikről. Ahogy ez a két szerep elkezdett rajtuk keresztül vitatkozni magával a darab világával, azzal egy idő után felülírtuk az eredetit. Olyan volt a nézőknek, mint egy csapda, elkezdtek nézni egy klasszikust, majd az egész átfordult egy vad színházkritikává, ami valójában társadalomkritika volt. Azokról a klisékről beszéltünk, amelyeket öntudatlanul maga a színház is reprodukál.
A járványhelyzet miatt két rendezésed tolódik, az egyik Katona József Színházban a Káli holtak, a másik az Orlai Produkciónál a Határátlépések, illetve bizonytalan az AlkalMáté Trupp nyári előadása is, amelyben játszani szoktál.
D. A.: Mindhármat be szeretnénk mutatni, nem merült fel, hogy elmaradjanak. Annyit tudok, hogy május közepén a Katonában el fogjuk dönteni, hogy megpróbáljuk-e a nyár folyamán elkezdeni a próbákat, ősszel pedig megtartani a premiert, vagy a jövő évad végére csúszunk. Orlai Tiborral abban maradtunk, hogy szintén az eseményeket figyelve elkezdjük az előkészítő munkát, és amint lehet, helyet keresünk az évadban a bemutatónak. Ez ugye egy kötetlenebb forma, az is felmerült, hogy egy karanténverziót mutatunk be belőle, ha marad a járvány.
Mintha Orlainál megtaláltad volna azt az alkotó közeget, amit kerestél itthon.
D. A.: Igen. Sok helyen megtaláltam, a Katonában is bőségesen vannak alkotótársaim. Inkább úgy fogalmaznék, hogy itt professzionális keretek között független színházat lehet csinálni. Egyfajta szabadságot találtam meg.
|
vissza |
|
| |