PM Online | Színház

Egy középkorú baráti kör tagjai egy este kiteszik az asztal közepére okostelefonjaikat, és a továbbiakban mindent, ami érkezik – hívás, sms, kép –, közösen néznek meg. A társaság férfitagjai húsz éve barátok, a nők, akiktől az ötlet származik, később kerültek a csapatba. A történet sokak
számára ismerős lehet, hiszen Paolo Genovese 2016-os Teljesen idegenek című filmje óriási sikert aratott világszerte. A film forgatókönyve alapján készült darabot a Tatabányai Jászai Mari Színház november 28-án mutatja be. Percig sem kétséges, hogy az olykor drámai, máskor vicces történet új színeit fogja megmutatni, amire garancia a rendező személye. Örömünkre Szikszai Rémusz osztotta meg velünk gondolatait.

Járt már úgy, hogy véletlenül máshova ment egy üzenete, levele, mint akinek szánta?
Sz. R.: Igen, küldtem is és kaptam is téves üzeneteket, de szerencsére semmi olyasmi nem volt bennük, ami

kellemetlen lett volna számomra. A darabban nem téves üzenetekről van szó, hanem nagyon is a címzetteknek szólókról.

Világszerte elsöprő sikert aratott a film, szép számmal születtek remake-ek és színpadi adaptációk. Mit gondol, mi Genovese Teljesen idegenek című művének titka?
Sz. R.: Nincs titok, a szerzők, mert Genovese nem egyedül írta a sztorit, egyszerűen eltaláltak valamit, ami érvényes a világban, azért van sok változat, mert a történet mindenkit meg bír szólítani.

Önt mi fogta meg leginkább a történetben?
Sz. R.: Az, hogy belemegyünk élethazugságokba, eladjuk a mosolygós arcunkat a világnak, miközben folyamatosan hazugságban élünk. Az én korosztályom, a kora ötvenesek, de a negyvenesek is – a darab szereplői is ebbe a korosztályba tartoznak – zömében úgy éltek, hogy súlyos kompromisszumokat kötöttek. John Osborne angol drámaíró Nézz vissza haraggal című legendás művében pedig azt mondja: Ha nem akarod bekoszolni a kezed, ne legyél szerelmes. Mintha összefüggne a kettő, a szerelem és a hazugság. És tényleg, a legnagyobb szerelemnél sem mindig találkozunk teljesen tisztán. Mindig maradnak titkok. Kérdés persze az is, hogy mennyire vagyunk egymáshoz és magunkhoz őszinték. Vagy minden csak látszat?

A színház más eszközökkel dolgozik, mint a film, ön a darab dramaturgja és rendezője is, hogyan lehet a két műfajt összesimogatni?
Sz. R.: Ebben a történetben a baráti társaság egyikük lakásán találkozik, és mindannyian egy asztal körül ülnek. Filmen meg lehet mutatni egy házaspárt úgy, hogy a többiek nem látszanak, mert a film úgy fókuszál a házaspárra, hogy a nagy egészet nem kell megmutatnia, a színpadon viszont mindenkit látok. A színházban, ha megvan a történet, a tér a legfontosabb, ami ezúttal Bagossy Levente munkája. Nem akarok szpoilerezni, de a darab díszlete egészen más dimenziót ad majd a történetnek, persze nem lövöm le, hogy milyen módon. Nem könnyű, de át lehet ültetni színpadra, a nehézségek áthidalása érdekében az ember belenyúl a szövegbe, és sok minden múlik a jelenetezésen is. Azért vagyok a darab dramaturgja is, hogy ezeket megoldjam.