Interjú
„Az álmaik máshová vezetnének, de nem tudnak belevágni”
2022-01. szám / Nagy Klaudia
Tennessee Williams Pulitzer-díjas szerző ritkán játszott darabja az Üvegfigurák. A történet a törékeny emberi kapcsolatokat, az elvágyódást, a múltba való görcsös kapaszkodást mutatja be egy háromfős család történetén keresztül. A sivár valóság elől az anya, Amanda a múltba menekül.
Fia, Tom egyetlen szórakozása a mozi, testi és lelki betegsége miatt kiszolgáltatott lánya, Laura üvegfigurákból álló gyűjteményében leli örömét. Az anya minden vágya gyermekei boldogsága, szeretné, hogy lánya szerető társra leljen. Amikor Tom barátja, Jim felbukkan, mindenkiben felcsillan a remény, ami azonban az üvegfigurákhoz hasonlóan törékenynek bizonyul. A Nemzeti Színház 2021. december 16-án mutatta be az előadást Eirik Stubø rendezésében, aki az oslói Det Norske Teatret házirendezője. Amanda szerepében Söptei Andrea Jászai Mari-díjas, Érdemes Művészt láthatja a közönség, akit legújabb bemutatójáról kérdeztünk.
Eirik Stubø norvég rendezővel a nagy sikerű Médeiában dolgoztak együtt 2019-ben. Ez a letisztult rendezői látásmód közel áll önhöz?
S. A.: Meglehetősen, mert nagyon finom színészi játékot kér tőlünk. A Médeiában kifejezetten minimalista módon, filmes eszközökkel kellett játszanunk. Az Üvegfigurákban sincs sokkal másképpen, itt is használunk mikroportot, ha nem is teljesen végig, a darab világa, atmoszférája és a színészi játék is a Médeiához hasonló.
A minimalista stílus erősebb színészi koncentrációt igényel?
S. A.: A koncentráció mindenféle játékstílusban elengedhetetlen. Előtte dolgoztam Az ajtó című előadásban Szabó K. Istvánnal, aki teljesen más stílusban rendez, másfajta követelményekkel, a darab elejétől a végéig koncentráltan, odafigyelve kell létezni, másképp nem lehet. Úgy fogalmaznék, hogy az eszközök használatában tér el a két világ.
Az Üvegfigurák mindhárom szereplőjében van valamiféle törékenység. Az anya élete hol siklott félre?
S. A.: Fájdalmas seb az életében, hogy elhagyta a férje 16 évvel ezelőtt, azóta egyedül neveli a gyerekeit elég nagy szegénységben. Végtelenül temperamentumos, bőbeszédű asszony, akinek nagyon hiányzik a régmúlt felpörgött társasági élete, a társasági összejövetelek, piknikek, fogadások, bálok, amiken részt vett fiatalkorában. Amikor férje elhagyta, egyedül maradt a gyerekeivel, összetört az élete.
Összetett karakter, hol gondoskodó anya, hol pedig hisztérikussá válik, és szinte elüldözi otthonról a fiát. Melyik tulajdonságát szeretné kiemelni?
S. A.: Igyekszem mind a két oldalát megmutatni. Azt is, amikor idegesítő és irányító a két gyerekével szemben, és letromfolja őket, de azt is, amikor viccelődik, humoros, feldobott, jó kedélyű, csacsogó. | hirdetés
 |
|
Mindvégig az az érzésünk, hogy a családtagok szeretik egymást, valami mégsem működik köztük. Miért nem tudnak egységben, összetartóan együtt élni?
S. A.: A fiúnak művészi ambíciói lennének, de ő tartja el a családot, és egy cipőraktárban dolgozik. Verseket ír a cipősdobozokra, rengeteget álmodozik, elvágyódik ebből a családból. Szeretné a saját útját járni, és olyan tevékenységet végezni, amihez kedve és tehetsége van, nem egy idegtépő, nyolc-tíz órás műszakban dolgozni egy raktárban. Ő a kulcsa ennek a hasadt családnak. A másik oldalon pedig ott van Laura, aki testi-lelki problémákkal küzd, sántít, és rendkívül befelé forduló, szinte már autista vonásokat mutató személyiség, aki a kis üvegfiguráit törölgeti naphosszat, és régi lemezeket hallgat. Az anya végletekig aggódik, mi lesz vele. Kereskedelmi iskolába íratja be, de onnan is kimarad, mert rosszul lesz a vizsgán. A terv, hogy fizetős munkát, szakirányú képzést kaphat, kudarcba fullad. Nem marad más választás, mint férjhez adni, de sajnos ez sem sikerül. A két gyermek különös sorsa, az anya állandó visszavágyódása a múltba, az apa hiánya miatt tart szét a családi szeretetvektor.
A realitás talajára talán Jim felbukkanása húzza vissza őket, akinek konkrét tervei, ambíciói vannak. Mintha ekkor kibuknának belőlük a kimondatlan dolgok, amiket eddig mélyen elhallgattak.
S. A.: Az utolsó veszekedéskor az anya már nyíltan kimondja, hogy a lány nyomorék, amit előtte soha nem enged kimondani a családban, és azt is, hogy ő elhagyott asszony. Végül is elkezd keményen fogalmazni, a fiú pedig örökre elhagyja őket, tehát a realitás valóban beszűrődik a darab végére.
A darabot 1944-ben mutatták be először az Amerikai Egyesült Államokban. Mitől érvényes a mai kor számára?
S. A.: A darabban szereplő család a szegénységi küszöbön él. Sokak számára ismerős, hogy a szegénységből kifolyólag mennyi családi konfliktus, mennyi összezördülés és torzsalkodás származik. Sokan kénytelenek olyan helyen dolgozni, amit nem szeretnek, de a fizetésért, a megélhetés kedvéért mégis folytatják. Az álmaik máshová vezetnének, de nem tudnak belevágni, mert nincs rá lehetőségük. Ez megérintheti a nézőt ma is.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
