Interjú
A karrierizmus fogságában
2024-12. szám / Vass Antónia
Korunk egyik meghatározó társadalmi jelenségéről, a karrierizmusról, valamint az érvényesülési vágyból fakadó frusztrációkról szól a tatabányai Jászai Mari Színház Gloria című előadása,
amely Guelmino Sándor rendezésében került színre a 2024/25-ös évad első nagyszínpadi bemutatójaként.
A Kendrát alakító Bartos Ágival a fiatalok pályára lépési nehézségeiről, a változó világról, a karakterformálásról és a különleges, stilizált díszletről beszélgettünk.
A történet egy New York-i lapszerkesztőségben játszódik, ahol az egymással való versengés folyamatosan konfliktusokat szül. Az a fajta státuszharc, ami itt megjelenik, mennyire vetíthető ki ránk, magyarokra?
 B. Á.: Párhuzamos a mi viszonyainkkal, leginkább a fiatalok esetében. Mindenhol, a mi szakmánkban is azt látom, hogy nehéz érvényesülni, túlzottan függ a szerencsétől, hogy sikerül-e elhelyezkedni, és ha igen, olyan helyre kerül-e az ember, ahol jól is érzi magát. Kérdés az is, hogy az illető ki tudja-e magából hozni a maximumot, mert ahol csak kis feladatok várnak, az megakaszt, nem nyit, nem fejleszt, hanem bezár. A darabbéli szerkesztőségben is ez történik: a gyakornokok jelentéktelen aprómunkát kapnak, ezeket gyorsan elvégzik, a feljebb lépéshez viszont éveket kell várniuk, már ha egyáltalán. Átérzem a színpadi szerepek frusztrációját, magamból és a környezetemből kiindulva tudom, hogy a pálya elején az érvényesülési vágy milyen erős, és nem mellesleg mennyi minden fontosat háttérbe is szorít.
A Gloria szereplői életük kudarcának tekintik, hogy ha 30-40 éves korukra nem futnak be komoly karriert.
B. Á.: Ez is jellemző, és világszerte az, olyannyira, hogy több film is foglalkozott vele az elmúlt években. Más a világ ritmusa, mint a szüleink idejében, így amit ők a húszas éveik közepén értek el, arra most a harmincasok is nehezen képesek. Kialakult egyfajta kettősség: látunk egy mintát – a szüleinkét –, de muszáj alkalmazkodni a folyamatos változáshoz, a jelenhez. Mindenki valamilyen meghatározott életpályamodellhez igyekszik igazodni, pedig szerintem fontosabb lenne a saját személyiségünkhöz és helyzetünkhöz illő szuverén utakat választani, mert egyre kiszámíthatatlanabbak a mostani körülmények, és nem mindegy az sem, hogy valaki mennyire bírja a fokozódó stresszt.
Az általad alakított Kendra egy magát mindenkinél többre tartó szerkesztőségi asszisztens, aki tehetséges írónak hiszi magát, emiatt aztán számos konfliktusba keveredik. Mennyire okolható ő a kialakuló feszültségért?
B. Á.: Generálja a konfliktust, hiszen szenvedésként éli meg, hogy olyan helyen van, ahol mindenkinél tehetségesebbnek és okosabbnak tartja magát. Ez heves elégedetlenséget idéz elő benne, ezért mindenkibe ott köt bele, ahol tud. | hirdetés
 |
|
Korábban azt nyilatkoztad, hogy még sosem játszottál ennyire antipatikus karaktert. Mi jelentett kapaszkodót Kendra megformálásánál?
B. Á.: Sokat segített a szöveg, mert Kendrának olyan megszólalásai vannak, illetve olyan gyorsan törnek fel belőle a visszakézből lecsapott válaszok, hogy ez meghatároz egy sor játszandó tulajdonságot, alakítja a karaktert, az energiáit, a sebességét. Az ember keresi magában ezeket a vonásokat, és lassan, tudatosan és ösztönösen egyszerre, kialakul a figura – legyen szó akár a tartásáról, akár a beszédstílusáról. Kendra mindig hosszú monológban, körmondatokban válaszol, ez is követel egy formát, meghatározza a levegővételek és a beszéd ritmusát, a szöveg súg a színésznek, árnyalja, amit játszani kell.
Egy nagyon látványos díszletben zajlik a cselekmény, olyan, mintha óriási kartondobozok között járkálnátok. Ez a stilizált tér mennyiben befolyásolja a játékot?
B. Á.: Érdekes szituációkat szül, mert tele van gátló elemekkel, például sehova nem vezető lépcsőkkel. Szimbolikus tér, a hiábavalóságot, kilátástalanságot rajzolja le. Magas sarkúban nehéz rajta közlekedni, a karakter szempontjából viszont jó. Például amikor Kendra kiakad és rója a köröket, ez az útvesztő segíti a játékot.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
